A remény színe

Lillának sok barátnője volt az iskolában, akiket legtöbbször nagyon szeretett. Például Bettit, aki mindig remek vicceket tudott mesélni, és csinos ruhákban járt. Vagy Nórit, aki a legjobb matekdolgozatokat szokta írni, és mindig megkínálta Lillát a magával hozott csokoládéból vagy gumi cukorból. Meg Esztit, aki szuper szülinapi bulikat szokott rendezni. S persze ott volt Hanga, aki sosem részesülhetett ezekből.

Lilla nem tudta, Hangát miért nem kedvelik a többiek. Igaz, hogy nem a legdivatosabb ruhákban járt, és kicsit kopott volt a hátizsákja is, de nagyon kedves kislány volt. Félénk és halk, talán ezért sem vett részt annyi játékban, ám rajzolni nagyon szeretett.

Talán ott kezdődött minden, mikor Betti azonban azt mondta, hogy Hanga tetves. Lilla nem értette teljesen, a tetvek miért laknának embereken, mikor ott vannak nekik a növények is, de aztán Galagonya felvilágosította, hogy bizony, embereken is élhetnek ilyen kis rovarok. Betti állítása azonban nem volt igaz, ezt mondta a védőnéni is, aki nem sokkal később meglátogatta az osztályt, és megállapította, hogy egyikőjük hajában sem élnek tetvek, mindegyikük fejbőre makkegészséges. Lilla ekkor kezdte el gyanítani, hogy barátnői valami nagyon rosszban sántikálnak.

─ Jól vagy Hanga? ─ ült Lilla kis barátnője mellé az egyik szünetben, mikor látta, hogy különösen csüggedten ücsörög a helyén.

─ Jól ─ motyogta, de látszott, hogy nagyon szomorú. Még szomorúbb pedig akkor lett, mikor a lányok a terem másik végéből feléjük pislantottak, majd nevetgélős, gúnyos sutyorgásba kezdtek. Lilla ilyenkor úgy érezte, cseppet sem kedveli őket.

─ Tudok rajtad segíteni Hanga? ─ próbálta meg újra.

─ Nem ─ hangzott a válasz, s a kislány tollat és papírt vett elő. Ez volt a bezárkózás biztos jele.

A következő lépés a lányok meggyőzése volt.

─ Betti, Hanga mostanában nagyon szomorú, abba kéne hagynotok a csúfolását ─ szólt az egyik ebédszünetben Lilla.
A lányok dühösen néztek rá.

─ Talán még minket hibáztatsz, hogy nincsenek barátai? Nézz csak rá, olyan szerencsétlen… De ha vele akarsz lenni, legyél csak, barátkozzatok, és ne csodálkozz, ha te is magadra maradsz! Majd jól rád ragasztja a tetveket!

Lilla szívét düh öntötte el.

─ Ha ilyen undokok vagytok, nem is akarok a barátnőtök lenni!

Hanna helyzete azonban így sem javult. Látszott, hogy nagyon bántja a csúfolódás, de egy szót sem lehetett kihúzni belőle. Az osztályfőnökük is ezt mondta: amíg nem tudják meg, pontosan mi bántja, nem tudnak segíteni.
Hanga pedig úgy látszott, csukva tartja a szívét és száját is. Lilla végső elkeseredésében Tünde tanácsát kérte, aki úgy tűnt, jó ismerője az embereknek.

─ Azt mondod, hogy folyton szomorú, és állandóan csúfolják, de nem szól semmit? ─ tűnődött a tündérszép lány. ─ Lehet, nem meri elmondani mi bántja, vagy nem is tudja megfogalmazni. Lehet, a szüleinek sem beszél erről, hát még az tanároknak! De van egy ötletem!

Lilla ebben bízott, ám egy kicsit meglepődött, mikor Tünde egy telefonszámot adott neki.

─ Hogyan segíthet Hangán egy telefonszám?

─Elmondom, de figyelj jól, mert aztán ezt neked kell továbbadnod! 

A Tündével való beszélgetés után Lilla sokkal bátrabban és derűsebben huppant le Hanga padjába, a legutolsó sor legutolsó asztalához. Finoman a kislány könyökéhez csúsztatta a cetlit.

─ Ezt az egyik barátnőmtől kaptam nemrég. Azt mondta, ezt a telefonszámot a gyerekek és fiatalok bármikor felhívhatják, ha beszélgeti szeretnének egy kedves felnőttel a gondolataikról, gondjaikról, vagy ha magányosnak érzik magukat. Teljesen ingyenes, és még csak a nevünket sem kell megmondanunk. Kék Vonalnak hívják.

A remény színe

Hanga elkerekedett szemekkel, zavartan nézett rá. Lilla felnevetett.

─ Ne ijedj meg! Én az előbb felhívtam őket, és nagyon kedvesek. Adtak pár jó tanácsot ─ mondta, és megpróbálkozott egy kacsintással. Csodák csodája,

Hanga lassan bár, de elvette a cetlit, és becsúsztatta a tolltartójába.

Az, hogy később Hanga valóban beszélt a Kék Vonal másik végén várakozó kedves felnőttekkel, pár nap múlva derült ki. Lilla megszokta, hogy lányka mellett eszi meg az uzsonnáját, ha nem is beszélgetnek sokat, legalább nincs egyedül. Ez a szünet is ilyen békésnek ígérkezett, míg fel nem tűntek Bettiék.

─ Mi van Lilla, már te is ezzel a nyomival lógsz? Kettesben jobb nyominak lenni? ─ kérdezték gúnyosan. Lilla gyomra összeszűkült kicsit; igazán rosszul estek neki ezek a gonosz megjegyzések. Legnagyobb csodálkozására azonban Hanga lassan felemelte a fejét az éppen készülő rajzról, és nyugodtan megszólalt.

─ Nem túl kedves dolgot mondtatok nekünk, lányok. De mivel nagyon sok időt töltötök a csúfolásunkkal, úgy gondolom, biztosan unatkoztok.

A három lány hangja elakadt. Hitetlenkedve néztek Hangára, de nem csak ők, Lilla is. A kislány komótosan újabb színesceruzákat és plusz rajzlapokat vett elő.

─ Inkább foglaljátok el magatokat, és rajzoljatok. Van papírom és cerkám is még, ha kértek ─ nézett rájuk várakozón. Betti, Nóri és Eszti szóhoz sem jutottak. Pár perc bénultság után elvörösödve megköszönték a rajzlapokat, és elvonultak egy másik padba, pletykálni vagy rajzolni, az már nem érdekes. Hanga büszkén mosolygott Lillára, akinek a figyelmét nem kerülte el, hogy a készülő rajz egyetlen szín sok- sok árnyalatában tündökölt.

─ Tudtad, hogy a kék, a remény színe? ─ kérdezte derűsen, és tovább folytatta a satírozást.

˄