Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Be-novative Hungary

Budapest

Budapest, startup főváros

Folyamatosan változó tényezők között élünk: hozzá kell szoknunk, hogy az eszközök, fejlesztések tiszavirág életűek, hónapok alatt máris elavultnak számítnak. A folyamatos megújulás kényszere utolérte a kis- és középvállalkozásokat (KKV), de ugyanígy a nonprofit vagy akár kormányzati szektort is. A kérdés az, ki képes folyamatosan új ötleteket, technológiákat megalkotni, ki tudja meghaladni a régit, és időről-időre újat prezentálni. A verseny komoly, aki nem teszi naprakésszé vállalkozását, könnyen lemaradhat.

Várnagy Priszcilla, a Be-novative ügyvezetője szerint tipikus probléma a szervezetek esetében, hogy a fejlesztések lassú ütemben haladnak és nem éppen költséghatékonyak. A vezetők az innovatív ötletek helyett inkább a sablonmegoldásokat támogatják. Akinek mégis lenne egy-egy újító gondolata, nem tudja véghez vinni, általában azért, mert nem eléggé kitartó a gondolat mellett. Az is gond, hogy a fejlesztési projektekbe csak kevés munkavállalót vonnak be a vállalatok, illetve a projekteket kiadják kutatóintézeteknek, holott házon belül is megvan a tudás, csak nem tudják kellőképpen kihasználni. Látva ezeket a problémákat, a fiatal vállalkozó hamar felismerte a piaci rést, és újító megoldást vetett be: a Be-novative szoftvert.

Be-Novative Hungary
Várnagy Priszcilla szerint tipikus probléma, hogy a fejlesztések nem kellően költséghatékonyak

Az internetes alkalmazás kreatív folyamatot takar: elsőként a különböző témák, megoldandó kérdések láthatók. Ha belépünk egy ilyen „kihívásba”, virtuális jegyzettömbökön oszthatjuk meg a problémára adott ötleteinket, inspirálódhatunk mások gondolataiból, a program segítségével képek is beilleszthetők, illetve véletlen szavak és kérdések is feltűnnek a képernyőn, amik fokozzák a leleményességet és támogatják a merőben új, áttörő ötletek megszületését. Az anonim ötletelés tizenöt percig tart, ezután a résztvevők tíz percben kiértékelik a többiek felvetéseit, anélkül, hogy tudnák, melyik ötlet kihez tartozik. Az eredményeket a gép átlagolja, grafikonba rendezi, ott látható, milyen megoldási javaslatok születtek a problémára. A megvalósítandó ötletek gazdái a folyamat végén eldönthetik, hogy szeretnék-e felfedni magukat, és „bezsebelni az elsimerést”. Az ötletbörze időhöz kötött, de a megszabott intervallumon belül bárki, bármikor, bárhonnan csatlakozhat, a felhasználóknak nem kell egyszerre a gép előtt ülniük.

2011-es alapítása óta a cég már több nemzetközi konferencián és versenyen vett részt. A cégvezetők három hónapot az „IT iparág Mekkájában”, a Szilícium-völgyben töltöttek, ami egy igen jó belépőnek számít ezen a területen. Ehhez kapcsolódik hatalmas sikerük, hogy Singular University által kiírt Global Impact nemzetközi versenyen 2057 európai pályázó közül sikerült nyerniük. Innen, mondhatni, egyenes út vezetett a Horizon 2020 Programhoz, ahol „SME Instrument”, Fázis 1 kategóriában, az Ateknea Solutions közreműködésével, egyedüli nyertes pályázóként ötvenezer euró támogatást kaptak a szoftver továbbfejlesztéséhez és új piaci szegmensek meghódításához mind itthon, mind globálisan.

Mint azt Várnagy Priszcilla elmondja, már most több mint harminc nagyvállalattól van sikersztorijuk, példának a Telenor által kiírt kihívásról mesél, amit kifejezetten fiataloknak céloztak. A kihívás azon a hipotézisen alapult, hogy ha bármilyen tudás a világon bármilyen embercsoport számára elérhető volna, milyen hatékony tudásmegosztási rendszert alkalmaznának. Az ötletelők közül olyan kiemelkedő innovációt javasolt a Budapesti Corvinus Egyetem egyik hallgatója, hogy a Telenor rögtön meg is hívta egy mentorprogramba Norvégiába. Az ösztöndíj keretében még a Nobel-békedíj átadó ünnepségén is részt vehetett a fiatal tehetség.

A cégvezető pozitív képet fest a jövőről: tapasztalata szerint Budapest igazi startup főváros lett, mindenki nyitott, tele van ötletekkel és egyre nagyobb az igény, hogy ezeket az elképzeléseket megvalósítsák és újat alkossanak. Ezért a Be-novative nem is áll meg az első nyertes pályázatnál: 3 hónap múlva zárul a projekt ideje, utána rögtön megpályázzák a Fázis 2-t további támogatásért és a szoftver további fejlesztéséért, terjesztéséért, annak érdekében, hogy minél több ember felfedezhesse magában a kreativitást a Be-novative segítségével.