Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Hungaro Lux Light Kft

Budapest

A fényszórókban is a LED-é a jövő

A történet mesében

Az 1996-ban alapított cég a kezdetektől az energiahatékony, hosszú élettartamú megoldásokra fókuszált, a kétezres évektől került előtérbe a LED-alapú világítás, amelynek technológiájában fejlesztőként, gyártóként, telepítőként mára élen jár a cég – írtuk egy korábbi projektjük kapcsán még 2015-ben a Hungaro Lux Light Kft.-ről (korábbi cikkünk ide kattintva olvasható). A helyzet nem sokban változott azóta, talán annyiban, hogy a Nagy Zsolt és Szalai András vezette vállalkozás azóta még több ötlettel rukkolt elő – és nyert is pályázati forrást.

– Mostani fejlesztésünk legfőbb célja, hogy olyan, energiahatékony és olcsó megoldást hozzunk létre, amely a piacon jelen pillanatban még nem létezik – mondja Szalai András villamosmérnök, a Hungaro Lux Light cégvezetője, a LEDHEAD-projekt operatív vezetője. Ebben a projektben a járművekbe szerelt takarékos, hatékony, egyben olcsón előállítható LED-fényszórókra koncentrálnak. A Hungaro Lux vezetői szerint tíz éven belül a világítástechnika már csak a LED-fényről fog szólni. Élettartamában sokkal hosszabb üzemidőt biztosít, olcsóbb a hasonló teljesítményű más fényforrásokhoz képest, a teljesítménye pedig most már kezdi meghaladni a hagyományos izzókét. Fontos megemlíteni azt is, hogy a LED színvisszaadási indexe nagyon kedvező, ez a tárgyak megkülönböztetését, felismerhetőségét támogatja. Azaz, hiába világít egy fényszóró messzire, ha a fénye a haladást veszélyeztető – akár kis méretű akadályok – felismerését nem teszi lehetővé. Ehhez képest ma még csak elvétve alkalmazzák az autógyártók ezt a technikát a fényszórók esetében. Ennek az az oka, hogy az előállítási költségek a mai napig olyan magasak, hogy azt távolról sem lehet piacképesnek gondolni.

Hungaro Lux Light Kft

– A Horizon 2020 ötvenezer eurós támogatását elnyert – 72 ezer eurós összköltségvetésű – projekt első fázisa a piacelemzésről, a probléma leírásáról és a sarkalatos pontok megfogalmazásáról szólt. A LEDHEAD második fázisában majd olyan intelligens fényszórót is szeretnénk fejleszteni, amely a luxuskategóriában is megállja a helyét, de a legfontosabb cél most számunkra az abszolút megfizethető, nagy tömegben is előállítható fényszóró, amely helyben, Magyarországon is előállítható – mondja Szalai András.

– Dr. Major Csaba fizikus fejéből pattant ki az ötlet; kollégánk álmodta meg az első fényszórómodelleket, innen vittük közösen tovább a koncepciót. A fényszórók prototípusa a projekt első fázisának végére elkészült, a mérési eredményeket most tesszük közzé, és nagyban készülünk a második fázisra, amelyhez magyar konzorciumi tagokat keresünk – mondja a projektvezető. Aki technikai részleteket is elárul: a mai LED-fényszórós rendszerek szerinte még messze nem szofisztikáltak, sok a rendszerben a „kitakarás” a kívánt forma miatt, ezzel együtt kicsi a hatékonyság is. A LEDHEAD-projektben kivitelezett fényszóróban nem beszélhetünk kitakarásról, a lencse minden fényt átenged, emellett az intelligens fényformálást is meg tudják oldani. Arra törekszenek, hogy a jelenlegi 20-30 százalékoshoz képest elérjék a 60-70 százalékos fényszóró-hatékonyságot. Ráadásul, mint azt Nagy Zsolt, a cég ügyvezetője közbeveti, az intelligens (azaz a forgalomra intelligensen reagáló) fényszórók esetében a LED-es megoldás szintén egyszerűbb, a LEDHEAD-ben a fényszóró fényét mozgó alkatrészek nélkül tudják terelni.

A Hungaro Lux projektje lényegében minden járműt megcéloz, ami az automotív kategórába belefér. A lefejlesztett optikai megoldás – a benne kialakított fényforrás – különböző teljesítményekkel is elérhető, így a robogótól akár a buszokig alkalmazható lesz.

Hungaro Lux Light Kft
Szalai András és Nagy Zsolt, a Hungaro Lux Light kft vezetői

– A projekt második fázisához háromnál több partnert keresünk. Magyarországon nagy a fejlesztői kapacitás, ezt a potenciált mi nagyon szívesen kihasználnánk, ehhez nagyon szívesen csatlakoznánk, hazai gyártású termékeket szeretnénk bevonni a LEDHEAD-be. Most úgy tűnik, egy robogós projekt alkalmas is lehet erre a feladatra, illetve úgy tűnik, hogy egy elektromos buszgyártó is vevő lehet a kezdeményezésünkre. Emellett multinacionális körökből is érdeklődés mutatkozik – mondja Szalai András. Hozzátéve, hogy mivel a fényszóró szinte minden járműben használható, a piaci analízis gyorsan elkészült. A Hungaro Lux szakemberei úgy látják, sem motorban, sem autóban nem áll rendelkezésre az a fajta egyszerűsített tudás és minőség, amelyet ők célként tűztek ki a projektjükben. – Általánosságban igaz, hogy egyszerűen és olcsón legyártani valamit sokkal nehezebb, mint komplikáltan és drágán. Mi ettől függetlenül, vagy pont ennek ellenére az előbbi célt lőttük be magunknak. És ezt sikerült is elérnünk – szögezi le a projektvezető. 

A projektjükkel nemcsak az autógyártókra, hanem az aftermarketre (az utángyártott alkatrészek piacára) is gondoltak; azt szeretnék elérni, hogy fényszóróik beilleszthető egységként felhasználhatók, beszerelhetők legyenek korábbi modellekbe is.