Akárcsak az anyaméhben

Elnyert összeg: 50 000 euró

Horizon 2020-SMEInst

Felületes szemlélő számára „pusztán” egy virágra emlékeztető, játékos, félgömb alakú eszköz, melynek azonban minden négyzetcentiméterét komoly és tudatos kutatómunka hívta életre. A Huple® mozgás- és koordináció fejlesztő, diagnosztikus és terápiás orvostechnikai eszköz dr. Schultheisz Judit gyermekorvos több évtizede útjára indult missziójának gyümölcse, melynek európaszerte sok-sok gyermek köszönheti fejlődését, állapotjavulását és akár teljes felépülését. Ez a már világszerte ismert és elismert innovatív eszköz nemrégen a közvetlen európai uniós pályázatok bíráit is meggyőzte. Az interjút a doktornővel és a pályázatért felelős közgazdász fiával, Lozsádi Dániellel készítettük.

Milyen tapasztalások indították el a Huple® kifejlesztése felé vezető úton?

Sch. J.: Ma Magyarországon a koraszülött, idegrendszeri sérült, eltérő vagy veszélyeztetett fejlődésmenetű csecsemők, gyermekek rehabilitációjának egyik alappillére az egyensúlyterápia, azon belül is a Katona professzor által kidolgozott neuroterápia. Az egészen kicsi babákat azonban a megfelelő eszközök híján korábban nehéz és körülményes volt a terápiába bevonni, melyet én magam is nap mint nap megtapasztaltam a praxisomban. E hiány felismerése indította el bennem a gondolatot, hogy egy olyan eszközre lenne szükség, mely nagyon hasonlít az anyaméhhez, s amelyben a kisbabák a magzati korban felvett testhelyzetben tudnak feküdni, mozogni, s mi, szakemberek ilyen körülmények között tudjuk a fejlesztést végezni. Így született meg a Huple® prototípusa, a Gézengúz gömb.

Huple Trade Kft.

A sikertörténet egy vak kisfiútól indult.

Sch. J.: Igen, mindig a hiány az, ami életre hív valamit. Egy koraszülött, nem látó kisfiúval szerettem volna egy térben való gömbformát belülről éreztetni, de nem volt hozzá eszközöm. Nagyon elkeserített a tehetetlenségem. Hazaérve megkértem az épp ügyeletből hazaérkező, fáradt férjemet, hogy segítsen. Ő rám nézett, és szelíden azt mondta, hogy ő ebben most nem tud segíteni, de ha valamit ki tudnék találni 10 percen belül, amíg el nem alszik, segít. Egy órával, kockás papírral, centiméterrel és ceruzával leültem az egyik sarokba agyalni és hamarosan felvázoltam a mai Huple elődjét. Felpattantam, a férjem elé csúsztattam a rajzomat, ő ránézett,felugrott, átölelt és felkiáltott: „Megtaláltad! Megcsináljuk, szeretlek.” Ez volt a gézengúz gömb, mely ugyan nem volt sikeres a nehéz összeszerelhetősége és anyaga miatt, de hatásmechanizmusát tekintve - mely a vesztibuláris rendszer célzott ingerlésén alapszik - megegyezik a mai Huple®-val. Az ötlet nagyon tetszett a szabadalmi hivatalban egy amerikai, játékkereskedelemmel foglalkozó férfinak, aki kivitte Amerikába letesztelni, ahol nem csak elismerést, de kritikát is kapott. Ez ismét egy olyan pont volt számomra, amikor előkerült a centi, a kartonpapír és újra modellezésbe fogtam. Így született meg a mai Huple®.

Mit tud ez, amit a korábbi fejlesztő eszközök nem?

Sch. J.: A színvilága és anyagválasztása mindenképpen forradalmian újnak számít, formájának és kialakításának köszönhetően egyáltalán nem balesetveszélyes. Szárazföldön és vízben egyaránt használható, intézeti színtéren és otthoni környezetben is. A lehető legtermészetesebb, az anyaméhhez hasonlító helyzetben fekszik vagy ül benne a kisgyermek, s a szülő, a szakember, de akár a gyermek maga is könnyedén mozgásba tudja hozni az eszközt, mely mozgás az anyaméhben tapasztaltakhoz hasonlít. Újat hozott abból a szempontból is, hogy ez az eszköz a diagnosztikai folyamatokba is bevonható, mindezt vidáman, egyszerűen és látványosan teszi. Egyértelművé teszi azokat az eltéréseket, melyeket statikus vizsgálatnál nem feltétlen észlel a neurológus. Több terület egyidejű kezelésére ad lehetőséget, általa az egyensúlyterápiára ráépíthető a viselkedés- és kognitív terápia is, mely a korábbi eszközöknél nem volt megoldható. Felnőtteknél is alkalmazható, kifejezetten eredményes a súlyponthordozás elcsúszásának diagnosztizálásában, melyből a gerinc, a medence és a boka állapotára lehet következtetni. E vizsgálatok objektív mérőrendszerét a Műszaki Egyetemmel közösen dolgoztuk ki, akikkel az együttműködésünk már közel tíz évre tekint vissza. Számos kutatást végzünk együtt, s az elengedhetetlen adatelemzésekkel is nagyban segítik a szakmai munkánkat.

Huple Trade Kft.

Voltak-e nagy pillantok a Huple® életében, s ha igen, melyik áll a legközelebb a szívéhez?

Sch. J.: Sok esetben hullott már örömkönnyünk az elmúlt évek során, hiszen minden kisgyerek egyformán fontos, s mindegyiküknek szeretnénk segíteni. Nehéz a sok közül egyet kiválasztani, de egy belgiumi kislány esete biztosan örökre emlékezetes marad. A gyermek fulladás következtében éber kóma állapotába került, melyből nem sikerült a tradicionális terápiákkal kihozni. Szülei végső kétségbeesésükben azt kérték, hogy látogassam meg a családot és vigyek magammal egy Huple®-t Együtt fektettük bele a kislányt és megpróbáltam, elfogadja-e a vesztibuláris ingereket. Az intenzív forgatások után néhány perccel megjelent az arcán egy mosoly. Csodálatos volt az a pillanat, amikor először reagált a külvilágra, felébredve a súlyos állapotából. Ez évekkel ezelőtt történt, s azóta több, hasonló csodás gyógyulásnak lehettünk szemtanúi, ami elmondhatatlan öröm számunkra. Én az életemet tettem fel a Huple®-ra, s ezek a pozitív eredmények a hitemet, a szaktudásomat és az egész eddigi munkámat igazolják vissza.

Az európai uniós pályázat sikeres 1-es fázisa után már készülnek a 2-re, mi a cél ezzel?

L. D.: Itthon egy mikrovállalkozás - amilyenek mi is vagyunk - elég komoly hátránnyal indul, ha nincs többéves múltja és sok milliós árbevétele. Azoknak az innovatív eszközöknek, melyekben van piaci potenciál, és ezt be is tudják bizonyítani, a közvetlen brüsszeli források remek lehetőséget biztosítanak és esélyt az érvényesülésre. A Horizon 2020 egy kétlépcsős, közvetlen európai uniós pályázat, melynek 1-es fázisában 50 ezer eurót sikerült elnyernünk. Ebből megvalósíthatósági tanulmányt, marketingtervet és üzleti modellt készítettünk és körül jártuk a termék gyárthatósági problematikáját. Ezen dokumentumok képezik a 2-es fázis stabil alapját, melyet jövő év elején tervezünk benyújtani. Ezzel a termék továbbfejlesztéséhez szükséges tőke megszerzése a célunk, hiszen egyelőre kis szériában és egy 15 éves berendezésen és technológiával gyártjuk azt. Arra keressük a választ, hogyan lehet a Huple®-t modernebb gyártási körülmények között, nagyobb szériában és kisebb selejtaránnyal előállítani. Emellett számos egyéb ötletünk van: elképzelésünk szerint például a Huple® szirmaiba kivehető érzékelőket lehetne rejteni, melyek segítségével olyan adatokhoz juthatnánk, amik célzottabb terápia és diagniosztika felállítását tennék lehetővé.

Több országban is használják a Huple®-t, milyenek a visszajelzések?

Sch. J.: Külföldön a közellátásban nem igazán alkalmazott az egyensúlyterápia, mind a diagnosztika, mind a terápia másképp zajlik, mint nálunk. Magyarország nagyon különleges, jó helyzetben van e tekintetben. Itthon szinte minden rehabilitációs osztályon évek óta van Huple®, nem csak a gyermek, de a felnőtteket ellátó osztályokon is. A csecsemő részlegeken az inkubátorokból is a gyógyító félgömbbe teszik át az újszülötteket, megnyugtatásképp és fejlődésük elősegítése érdekében. Külföldön is jelen vagyunk, majdnem minden országban, de elsősorban egyedi alkalmazásban, magánintézményeknél, továbbá családoknál. Nagyobb intézetekben elsősorban a pervazív zavarok kezelésébe és a látássérült gyermekek ellátásába vonták be. Akik használják, kizárólag pozitív tapasztalatokról és eredményekről számolnak be.

<
>

˄