Hybridart Management

Budapest

Művészettel a szemét ellen

Pure or Plastic?! – a 2018-as budapesti ART MOMENTS hívószava az újrahasznosítás lesz

Creative Europe

Nem mondunk újdonságot azzal, hogy világméretű kataszrófával fenyeget a tengereket elárasztó műanyagszemét. Azzal már inkább, hogy a budapesti Hybridart Management is részt vesz abban az uniós projektben, amelyben alkotók a művészet erejével hívják fel a figyelmet a – nem csak tengeri – környezetszennyezésre. Szilágyi Róza Teklával a The Universal Sea – Pure or Plastic?! elnevezésű projektről és a 2018-as ART MOMENTS rendezvénysorozatáról beszélgettünk.

– Izgalmas szempontból közelítünk az eco-conscious, azaz a környezettudatos gondolkodásmód felé: a nagyon is valós tengerbiológiai és más környezetszennyezéssel kapcsolatos problémákra a művészet segítségével hívjuk fel a figyelmet – foglalja össze a pályázatuk lényegét Szilágyi Róza Tekla, a Hybridart Space vezető kurátora. A The Universal Sea – Pure or Plastic?! projektet a berlini lebonyolító, a Stiftung Entrepreneurship kezdeményezte. Az oronskói Centrum Rzezby Polskiej és a budapesti Hybridart Management munkatársai a téma megpályáztatásával alkotókat és alkotócsoportokat szólítottak meg. Hogy a szakmai vonalat is erősítsék, csatlakozott hozzájuk a lengyelországi tengerbiológai kutatóközpontból is egy szakértő. A projekt végpontjaként a beérkezett alkotásokból egy kiállítás nyílik a lengyelországi Oronsko kortárs művészeti szoborparkjában, majd a kiállítást a kurátorok tovább csiszolják, hogy végül a Hybridart által szervezett, budapesti ART MOMENTS-en mutassák be 2018 őszén.

Hybridart ManagementSzilágyi Róza Tekla, a pályázat hazai kurátora. Fotó: Muray Gábor

– Mindez különösen izgalmas számunkra, hiszen a művészetmenedzsmenttel foglalkozó Hybridart eredetileg is foglalkozott az újrahasznosítás témakörével és a megtisztított hulladékokból készült művészeti produktumokkal (trash arttal), így a projekttematika tökéletesen beleilleszkedik az ART MOMENTS imázsába – magyarázza Szilágyi Róza Tekla.

Hybridart ManagementA nemzetközi projektcsapat

A pályázattól művészeti értelemben is magas színvonalat várnak el, de a magyar fél reményei szerint a projekt oktatási célokat is betölt majd. – A két cél egyesítése nem lesz könnyű – véli a Hybridart kurátora. – A pályázatot 2017 októberében hirdettük meg, és december végén zárult. Első körben még nem megvalósított köztéri alkotásokat, hanem ötletterveket vártunk a pályázóktól. A nemzetközi, művészeti kurátorokból és biológusokból, a téma iránt elkötelezett, befolyásos szakértőkből álló zsűri első döntése után egy százas listára szűkítjük a megvalósításra alkalmasnak tartott terveket. Ezekből egy második zsűrizési körben szűkítjük le azt a 10-es toplistát, amely majd ténylegesen szerepelni is fog a projektzáró eseményeinken, amelyeken a művészeti attrakciók mellett a németországi kutatási anyag is debütál majd, ezzel is támogatva a projekt edukációs jellegét – mondja Szilágyi Róza Tekla.

Az anyag a lengyel tárlatot követő magyar művészeti eseményig nyilvánvalóan formálódni fog, így ugyan mozgó kiállításról beszélünk, a tartalom mégis változhat, tökéletesedhet. A projektet kerekasztal-beszélgetések, és kisebb – például iskolai – kiállítások is színesítik majd.

Hybridart ManagementPlasztikkocka-labirintus – Végh Júlia munkája. Bővebben erről itt.

Ugyan a kiindulási pont a tengereket borító műanyaghulladék volt, a kiírás mégsem korlátozódik a nagy vizekre: minden olyan szennyezésre gondolnak a Pure or Plastic?!-projektben, amely általánosságban a környezetet károsítja. Az üzenet pedig – ahogy Szilágyi Róza Tekla fogalmaz –, hogy a megfelelő szelekció és az újrahasznosítás segítségével a hulladék mennyiségét csökkenteni tudjuk, ami összességében a magunk mögött hagyott ökológiai lábnyomra is pozitív hatással lehet.

 



Genese/genesen 2016-2017 
„Malatsion” művészeti installációja

˄