Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

INNOSKART IKT Klaszter

Székesfehérvár

Segítség - kézenfogva

A klaszterek feladata összehangolni a kisebb-nagyobb piaci szereplőket azért, hogy egységesen fejlesszenek és megjelenjenek a piacon. Az Európai Unió felismerte a klaszterekben rejlő lehetőségeket, ezért kialakította saját Cluster Strategy-jét (klaszter-fejlesztési stratégiáját). 2013-ban tizenhárom partnerség jött létre különböző szektorokban. Így született meg a környezetkímélő technológiákkal foglalkozó vállalatok klaszterpartnersége, a NATUREEF konzorcium is.

A portugál, német, cseh, spanyol, lengyel, bolgár, dán társulás magyar tagja az Innoskart IKT Klaszter. Ők negyvenöt, elsősorban informatikai hazai KKV-t tömörítenek akik közül vannak, akik a mezőgazdaságot, élelmiszeripart, környezettudatosságot támogató fejlesztésekkel foglalkoznak. Már a kezdetek óta tagjai a NATUREEF-nek, és, mivel uniós ötletből született a partnerség, várható volt, hogy előbb-utóbb testreszabott pályázatot is kiír rájuk az Európai Bizottság.

INNOSKART IKT Klaszter
Szaplonczay Orsolya, az Innoskart kommunikációs menedzsere

Mindezt már Szaplonczay Orsolyától, az Innoskart kommunikációs menedzserétől tudjuk meg. – Az említett tender végül is 2015-ben jelent meg, előtte sokat beszélgettünk a megvalósításról, így könnyen ment a pályázati anyag összeállítása – mondja a szakértő. A program sajátossága és újdonsága, hogy az exportképes környezetvédelmet, - kímélést és fogyasztást támogató cégek most Európán kívüli piacokra is eljuthatnak.

A tengerentúli hatalmas, ezért ígéretes bizniszvilágot nehéz meghódítani, mások a szokások, más az üzleti protokoll. Épp ezért van szükség úgynevezett „NATUREEF követekre”, gazdasági diplomatákra, akik a célországban magas helyismerettel, kapcsolati tőkével rendelkező személyek. Ők segítik a klasztereket a külföldi partnerekkel való kapcsolatépítésben.

INNOSKART IKT Klaszter
A projektmenedzser szerint nem egyszerű bekerülni egy ilyen fajsúlyú partnerségbe

Az Innoskart a nyert összeget a klasztertagok utazására és információszerzésre fordítja. Mint klaszter, fő feladata az adatgyűjtés, a piac monitorozása, hogy aztán a megfelelő tudás birtokában mindezt átadhassa a technológiát képviselő klasztertagnak. Az Innoskart most a projekt felénél, a kapcsolatépítésnél tart.

Interjúnk készítése után közvetlenül Mexikóvárosba utaznak, az ország legnagyobb élelmiszeripari kiállítására, ahová – mivel a latin-amerikai piac a mezőgazdaság területén sok technológia felvételére képes még - magukkal viszik az agro-IT szektorban tevékenykedő klasztertagok tudását későbbi üzletkötések reményében. A projektmenedzser úgy gondolja, nem egyszerű bekerülni egy ilyen fajsúlyú partnerségbe, de akin látszik, hogy hajlandó és szeret is dolgozni, valamint jelen van a kulcsfontosságú kapcsolatépítő rendezvényeken, azok számára babér teremhet hosszú távon.

TRACE KEI Projekt

Egy másik nyertes pályázattal is büszkélkedhet az Innoskart IKt Klaszter a COSME Programban: ez a TRACE-KEI Projekt, ami az energetika, agrárgazdaság és IKT szektorokat célozza meg. A 2016 november 15-én startoló program során olyan klaszterek találkoznak majd, amelyek a fejlődés különböző szakaszában – kezdő, közép vagy haladó szinten – vannak. Az elv a közös tudásmegosztás és feladatmegvalósítás azért, hogy egy egységesebb és magasabb európai színvonal felé mozdulhassanak el a magyar klaszterek. Szaplonczay Orsolya bízik benne, hogy a tapasztaltabbak példával szolgálhatnak majd a kevésbé fejlett klasztereknek. A projektben konferenciákkal, workshopokkal szeretnének teret nyitni a tudásmegosztásnak.