Kortárs Építészeti Központ

Budapest

Együtt a városfejlesztésért

Európai kulturális platform a városi lét közösségi és urbanisztikai kihívásainak feltérképezéséért

Elnyert összeg: 79 832 euró

Creative Europe

A Shared Cities: Creative Momentum elnevezésű platform a városi lét jelenkori közösségi és urbanisztikai kihívásait járja körbe. A hat különböző országból tizenegy partner nemzetközi együttműködésének eredményeként számos kutatást, eseményt, programot rendeznek 2016 és 2019 között. A projekt a Creative Europe Program támogatásával valósul meg itthon 79 832 euróból, hazai partnere a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Mindspace. Szemerey Samuval, a KÉK alapító tagjával beszélgettünk.

A napokban zárult a Budapest100 2017-es, nem mindennapi programsorozata. Egyrészt az első világháború körüli időszak nagyobb városépítészeti együtteseit tekinthették meg az érdeklődők a Duna-parton, másrészt az idén nemcsak az épületeken volt a hangsúly, hanem a környék intézményeivel való együttműködésen is. Több tudományos, egyházi, stb. intézet, mint például a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár is bekapcsolódott a programba, amelyben azt vizsgálták, hogy ezek az intézmények miként vesznek részt a rakpart életében.

Kortárs Építészeti Központ
Azt vizsgálták, hogyan kapcsolódnak bele a különféle intézmények a rakpart életébe.
Fotó: Gulyás Balázs

Hogy miért is fontos ez a szempont? A városiasodás, intelligens várostervezés korszakában élünk, az előrejelzések szerint 2050-re a Föld népességének hetven százaléka városlakó lesz. Elengedhetetlen, hogy a helyi közösségek kivegyék a részüket a város politikai, gazdasági fejlesztéséből. A fenti témákkal egyre több európai társulás foglalkozik, egyikük a budapesti Kortárs Építészeti Központ (KÉK).

Kortárs Építészeti Központ
Szemerey Samu, a KÉK egyik alapítója

A 2005-ben építészek által alapított szervezet missziója, hogy a hazai építészetet feltegye a nemzetközi térképre, és a globális szintű kortárs építészeti kérdéseket intenzíven megjelenítse Magyarországon. – Már több saját kutatást és városfejlesztési projektet vittünk végig, ezen felül kiállításokat és konferenciákat is szervezünk – mondja Szemerey Samu, a szervezet egyik alapítója. – Szívesen működünk együtt más szakmai szervezetekkel a régióban, például rendszeresen részt veszünk a prágai reSITE nemzetközi fesztiválon, amely a kortárs városfejlesztés kérdéseit közvetíti a régió döntéshozóinak és szakembereinek. Ez a cseh társulat kezdeményezte egy átfogóbb, európai szintű konzorcium felállítását, melybe – ily módon – a KÉK (egy másik magyar egyesülettel, a Mindespace-szel együtt) is meghívást nyert.

<
>
Képek a napokban lezajlott nemzetközi szimpóziumról, valamint a három helyszínen zajlott workshopokról Fotó: Gyulai Szilvia/KÉK

Az urbanista szakembertől azt is megtudjuk, hogy bár a Creative Europe közvetlen európai uniós program alapvetően a kulturális területet célozza, a társulás részéről tudatos döntés volt, hogy a nem kifejezetten művészeti jellegű, de mégiscsak a kreatív iparra fókuszáló ötletükkel itt pályáznak. A tizenegy résztvevőt magába foglaló program hét közép-európai nagyvárosban vizsgálja, hogy a közösségek és intézmények milyen szerepet tölthetnek be egy város fejlesztésében. Mindegyik partner a maga településén különféle programokat valósít meg a projekt három éve alatt, hol egyedül, hol egy másik szervezettel közösen, munkájuk eredményeit pedig különböző programok (pl. filmek, kiállítások, workshopok) keretében fogják ismertetni.

A KÉK két projektet valósít meg, az egyik a már említett Budapest100 fesztiválból egyenes ágon kinőtt Working with the city programsorozat, ez a Budapest100 után egy héttel fog lezajlani tíz intézmény bevonásával.

Kortárs Építészeti Központ
„Szívesen működünk együtt más szakmai szervezetekkel a régióban”

A másik a Csepel Művek területén működő vállalkozásokat igyekszik bevonni a városfejlesztés modellezésébe. Szemerey Samu emlékeztet a korabeli Csepel bringák közismert retrohangulatára, a Csepel név és a fémipar máig ismerős kapcsolatára. Manapság a gyártelepen működő cégek között igen kevés együttműködés van, és nem nagyon építenek a Csepel Művek örökségére és közismert márkanevére. A KÉK célja, hogy a hely kulturális öröksége üzleti potenciállá formálódjon a projektidő végére és a több száz cég között az érdeklődők bevonásával az üzletüket és a területet is segítő szinergia jöjjön létre.

˄