Magyar Turisztikai Ügynökség

Budapest

Vidéki múzsák születtek

Eredményt hirdettek a 11. EDEN pályázat hazai döntősei között

Elnyert összeg: 78 680 euró

COSME

Eredményt hirdettek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 2017-es EDEN felhívásában: idén először megosztott első díj született, a kiírást Pécs-Siklós-Szigetvár és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középkori templomokkal kapcsolatos pályaműve nyerte. A kulturális turisztikai témájú kiírás az ügynökség COSME finanszírozású EDEN pályázatainak sorába illeszkedik, a fenti megméretésnek keretet adó pályázatot az Unió azért hirdette meg, hogy támogassa az európai turizmust azokban a térségekben is, amelyek sokkal több figyelmet érdemelnének. Mártonné Máthé Kingával, az MTÜ kulturális turizmusért felelős igazgatójával beszélgettünk.

 

Már másodszor találkozunk az MTÜ Kacsa utcai irodájában. Amikor legutoljára beszélgettünk, az ügynökség a 9. nyertes EDEN projektnél tartott (erről bővebben ide kattintva olvashatnak). Az EDEN pályázatot a brüsszeli COSME hirdeti meg minden évben; a kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő program célja, hogy azokra a térségekre is ráirányítsa a figyelmet, amelyek kevésbé ismertek, de paradicsomi kikapcsolódást jelenthetnek.

Mártonné Máthé Kinga olyan lelkesedéssel tud beszélni az EDEN-i desztinációkról, ahogy csak kevesen. Fejből sorolja az elmúlt 11 év nyertes térségeit, pályázóit, a kalandokat az őrségi, kőszegi, a mecseki, pécsi programokkal vagy éppen az őszi Alföld daruvonulásához igazított, a két kelet-magyarorszsági korábbi győztest összekötő rendezvényekkel.

Magyar Turisztikai Ügynökség
Mártonné Máthé Kinga olyan lelkesedéssel tud beszélni az EDEN-i desztinációkról, ahogy csak kevesen

Az aktív és kulturális turizmusért felelős igazgató elmondja, az Európai Bizottság a kétezres évek elején  felismerte, hogy az Európában utazgató turisták java része bennszülött európai, aki ráadásul folyamatosan ugyanazt a harminc-negyven túlreprezentált célpontot (fővárost, tengerpartot, látványosságot) keresi fel. – Miközben vannak olyan, rejtett kincsek is, amelyeket az EU be szeretett volna mutatni elsősorban önmagának – mondja a magyar EDEN pályázatok koordinátora.

Ennek felismerésében gyökerezik az EDEN (Kiváló Európai Desztináció) pályázat, amelynek gondolatisága évente változik: van, amikor bizonyos tematikára (gasztronómia, élő hagyományok, akadálymentesség vagy kultúra, mint a frissen bemutatott nyertes) fűzik fel, és van, amikor a korábbi pályázatok népszerűsítése a vezérelv.

<
>
Eredményhirdetés a döntősöknek a budapesti EDEN konferencián 2017. szeptember 15-én

– A legfrissebb, 11. EDEN pályázatban a kultúra volt a kulcsszó: olyan térséget kerestünk, ahol ma Magyarországon a kulturális turisztikai lehetőségeket, kulturális értékeket egy csokorba szedve átnyújtják az érkező vendégnek. Nagyon érdekes pályaművek születtek, az arra érdemeseket inkognitóban végigjártuk, teszteltük, megnéztük, hogy a pályázatokban említett intézmények, lehetőségek tényleg nyitva vannak-e, tényleg működnek-e, tényleg ajánlják-e egymást, kézről-kézre adva a vendéget. Az angol nyelvű pályázat eredeti címe MUSE volt, ebből kiindulva lett a nyár elején meghirdetett hazai kiírás címe Vidéki Múzsa Kerestetik. Olyan térséget kerestünk, ahol ma Magyarországon a kulturális értékekek szinte múzsaszerűen ösztönzik a turistákat a térség felismerésére, megismerésére, újra felfedezésére – mondja Mártonné Máthé Kinga. – Érdekes pályázatok érkeztek, jó volt végigjárni őket. Szúrópróbaszerűen, „álruhában” mentünk el ezekre a helyekre, végigjártuk, teszteltük a kulturális élménypontokat. Ez óriási ismeretanyagot jelent nekünk is. Az ember egy csomó olyan kezdeményezést lát, amelyről egyébként irodában dolgozva nem tudna, nem hallana – foglalja össze az évek tapasztalatait az igazgató. 

– A magyar minta, azaz, hogy az EDEN pályázat keretén belül itthon egy belföldi versenyt is hirdetünk, egyedülálló Európában, amelyre felfigyelt a többi európai pályázó is. Az előző évek döntősei is meghívottjai és vendégei voltak a nemrég véget ért budapesti EDEN konferenciának. Ezek a konferenciák elképesztően jó lehetőséget adnak a kapcsolatépítésre, eszmecserére, értjük egymás problémáit, ötleteit, megoldásait – mondja Mártonné Máthé Kinga.

A tizenhétből tizenegy bejárandó terület maradt fent a rostán, és öt jutott be a mai döntőbe. A döntősök között volt Gyula, a történelmi fürdőváros – Békés a magyar vidék múzsája című pályázata, Pécs Kultúrkaland című projektje, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken, Székesfehérvár – Három helyszínnel Gorsium, Pákozd, Székesfehérvár pályázata, és a Veszprémi Múzsák, múzeális kalandok a királynék városában és a Bakony-Balaton térségben című pályázata. A döntőbe jutott pályázókat a bizottság 500 ezer forinttal jutalmazta, a főnyeremény 2-2 millió forint marketingtámogatás a győztes pécsi ás szatmári pályázónak. A döntőbizottság tagjai dr. Balogh Tamás közigazgatási főtanácsadó, Krucsainé Herter Anikó Kultúráért felelős helyettes államtitkár és Dr. Princzinger Péter, az MTÜ Turisztikai tudás és innovációs vezérigazgató-helyettese voltak. A nyertesek közül Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye pályázata egyébként részt vesz a 2018. évi Európai Turizmus Fórumon is, ahol a többi európai tagállam díjazottjával együtt átveszi a Kíváló Európai Desztináció díjat. 

 

HÉTSZÍNVIRÁG

A még éppen futó, tavaly meghirdetett, 10. EDEN pályázat témája a gyerekbarát turizmus volt. Az EDEN for Kids magyar címe a Hétszínvirág volt. Ebben a promóciós évben nem új desztinációk versengtek, hanem a korábbi hét nyertes térség újabb népszerűsítésére volt lehetőség. Természetesen mind a hét pályázónak volt és van olyan turisztikai kínálata, amely a gyerekek számára is vonzó lehet. Ezeket a programokat, helyszíneket, intézményeket az MTÜ csokorba szedte, készített belőle egy promóciós anyagot, és bemutatta több családcbarát nagyrendezvényen. Az volt az ügynökség számára a fő kérdés, hogy hogyan lehet a gyerekeken keresztül megszólítani a családokat – az EDEN 10 erre adott választ, a hét korábbi pályázó pedig más megközelítésből, a családok, gyerekek szemszögéből is reklámozhatta a saját kínálatát.

˄