Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Down Alapítvány

#IDoSport: sporttal az értelmi fogyatékossággal élőkért!

A Down Alapítvány középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek fejlesztését, önálló életvitelének segítését, valamint családjaik támogatását tűzte ki céljául, annak érdekében, hogy lehetőleg minden értelmi fogyatékos gyermek családban nőhessen fel, felnőttként pedig a lehető legközelebb jusson az önálló élet megvalósításához. A Down Alapítványnál nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra, a rendszeres testmozgásra, a sportok megismertetésére és megszerettetésére az értelmi fogyatékos emberek körében. Elkötelezettek az inkluzív szabadidősport iránt, és az inklúziót minden más területen is fontosnak tartják.

A projekt elsődleges célja, hogy a pályázatban résztvevő országok megosszák egymással tapasztalataikat, tudásanyagukat annak érdekében, hogy olyan képzési és tananyagot tudjanak létrehozni, amely a sportszakemberek, edzők tudását bővítve az értelmi fogyatékkal élők számára lehetővé teszi az önálló, inkluzív sportolást.

Az öttagú konzorcium magyar, olasz, litván, spanyol és görög értelmi fogyatékosok fejlesztésével foglalkozó szervezetekből áll. Spanyoloroszágból a magyarhoz nagyon hasonló down alapítvány, a litvánok részéről értelmi fogyatékosokkal foglalkozó iskola, olasz és görög részről pedig egy-egy az egész országot felölelő, down szindrómásokkal és értelmi fogyatékosokkal foglalkozó szervezet csatlakozott a projekthez. A konzorciumi partnerek korábban már pályáztak, dolgoztak együtt.

A kétéves projekt indító találkozóján – amelyre 2020 februárjában került sor Valenciában, Spanyolországban – a partnerek egyeztették terveiket és az ütemezést. A projekt 2021 decemberében érne véget hivatalosan a magyarországi projektzáró konferenciával, de a koronavírus-járvány kitörése miatt el kell halasztaniuk a további nemzetközi rendezvényeket, melyek közül az első az egész Olaszországot lefedő inkluzív sportnapok lett volna májusban. A projekt során az összes partnerországba el kell látogatniuk, így még sor fog kerülni egy-egy Litvániában és Görögországban rendezett eseményre is.

A sport nagyon fontos szerepet játszik az értelmi fogyatékossággal élő emberek körében: számukra nemcsak az egészség megőrzését vagy fenntartását jelenti, hanem a fejlesztés hatékony eszköze is. A szabadidő-sport, a mozgásos hobbik esetén nincs olyan teljesítménykényszer vagy olyan technikai tudást igénylő tevékenység, melyben ne tudnának részt venni.  A sportnak fontos szerepe van az egészségmegőrzésben, a stressz felszabadításában, a frusztráció csökkentésében, keretet ad a napjaiknak és biztonságérzetet nyújt. Azon kívül, hogy tanulási, tapasztalási módszer, kapcsolatok kiépítésére, barátok szerzésére is lehetőséget ad, sikerélményt hoz, önértékelést és önbecsülést erősít.

Magyarországon az inkluzív sportolás még nem nagyon jellemző, bár a Down Alapítványnak van egy inkluzív sportcentruma, amely az értelmi fogyatékkal élők számára kialakított hely, de bárki előtt nyitva állnak a kapui. Ahhoz azonban, hogy az értelmi fogyatékosok minél nagyobb önállósággal és valóban inkluzívan sportolhassanak – mindenki mással együtt, ugyanazokban a létesítményekben – bizonyos előfeltételeknek teljesülniük kell. Ismerniük kell a sportokat, tudniuk kell igénybe venni a sportlétesítményeket, önállóan közlekedni, ismerni a pénz fogalmát és használatát is. Képesnek kell lenniük arra, hogy önállóan elmenjenek emberek közé, megvegyék a konditerembe a jegyet, használják a gépeket. A kulcsszavak a sport ismerete, szeretete, az autonómia és a képessé válás. Fontos az is, hogy megfelelően képzett sportoktatók, szakemberek álljanak rendelkezésükre, a legfontosabb pedig talán az, hogy a társadalom részéről türelemmel, megértéssel, segítőkészséggel fogadják be őket. Az emberek hozzáállása és attitűdje sajnos, még mindig nem megfelelő ehhez, ezért a projekt a társadalmi szemléletváltást is célozza.