Független Színház Magyarország

Roma hősök a színházban, az oktatásban és a mindennapokban

Erasmus+

Kik a hősök? Milyen értékek mentén, milyen kihívásokat megválaszolva hozzák döntéseiket? A drámai hősök nyomán hogyan fedezhetem fel magamban és a másikban a hőst? Hogyan segíti mindez egymás megértését, a kommunikációs és vitakultúra fejlődését, az eltérő nézőpontokkal szembeni nyitottabbá válást és az együttműködési készségek javulását? Az Erasmus+-támogatással megvalósuló Roma hősök projekt ezekre a kérdésekre keresi a választ. A négytagú nemzetközi konzorcium vezetője a Független Színház Magyarország, Illés Márton projektkoordinátorral beszélgettünk.

A Független Színház Magyarország 2017 óta évente rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját, a Roma Hősök Fesztivált. A rendezvény célja, hogy megmutassa a roma színház értékeit, sokszínűségét a roma és nem-roma közönségnek, időseknek és fiataloknak egyaránt. A fesztiválon a nézőknek lehetősége van megismerkedni az eltérő műfajokkal, darabokkal, a sokszínű közösségekkel, mivel Európa számos országából mutatkoznak be roma társulatok, művészek és változatos témák, történetek kerülnek a színpadra.

A Független Színház Magyarország 2017-ben az első Fesztivál után dolgozta ki a Roma Hősök című oktatási módszertant, amely az első olyan metodológia, amely nemzetközi színtéren is foglalkozik a roma drámairodalommal, színházzal, alkotókkal és hősökkel. A színdarabok alapján alakított, és a fesztivál anyagaival frissített módszertant kortárs roma és nem-roma trénerpárok viszik középiskolákba, egyetemekre, hátrányos helyzetű vagy középosztálybeli fiatalokhoz. A módszertan alapján megvalósuló workshopokon egyszerre hozzák közelebb a fiatalokat a roma drámai hősökhöz és a saját hőseikhez vagy hőstetteikhez. A módszertan célja, hogy felhívja a figyelmet a roma drámairodalom értékeire, betekintést nyújtson az Európa különböző országaiban élő roma csoportok életébe, valamint, hogy megismertesse a drámai hősök történeteit, döntéseit, nehézségeit. A foglalkozás hozzásegíti a fiatalokat ahhoz, hogy a roma drámák, drámai hősök és közösségek sokszínűségét, kihívásait és értékeit is megismerjék. A drámai hősök mellett ráismernek a mindennapok hőseire is, akik a saját környezetükben élnek és akiknek története azt az üzenetet közvetíti számukra, hogy ők maguk is lehetnek hősök, így képessé válnak felfedezni önmagukban is a hőst. Fontos elem, hogy a másikban meg tudják találni ugyanazt, mert így jobban megismerik, megértik egymást. A csoport számára legizgalmasabb történetekhez, illetve témákhoz kapcsolódóan kreatív eszközökkel közös alkotásokat hoznak létre, és mutatnak be egymásnak.

A Független Színház Magyarország a (ROMA) HEROES IN THEATER, EDUCATION AND EVERYDAY LIFE projekt során ezt az oktatási anyagot fejleszti tovább a három partner – a Rampa Presentina (Olaszország), The Roma Actors Association – Giuvlipen (Románia) és A. C. para La I+D Independiente Del Teatro Profesional En Andalucía (Spanyolország) – segítségével, és hoznak létre közösen ennek alapján egy nemzetközi szinten is használható oktatási módszertant. Mindhárom partnerük résztvevője volt előadóként a 2017-es vagy 2018-as Roma Hősök Nemzetközi Storytelling Fesztiválnak, így a módszertan alapvetően az ő saját darabjaikra is épül. Ráadásul mindhárom partner ifjúsági oktatással is foglalkozik. Eltérő korosztályú és képességű fiatalokkal dolgoznak, így a módszertan a későbbiekben is könnyen adaptálható eltérő, speciális igényű csoportok számára is. A létrejövő anyaghoz a projekt során minden partner képez 4-4 kortárs trénert, akik a jövőben képesek lesznek a saját nemzeti kontextusaikra alakított módszertan alapján workshopok tartására roma és nem roma fiatalok számára iskolai vagy informális csoportokban. A trénerek 2020 februárjában egy nemzetközi képzésen vesznek részt Budapesten. A komplex programban kapcsolódik az oktatási és a kulturális tevékenység.

˄