Kicsi testek az űrben

Lilla egy szép, meleg, tiszta, nyári estén átlátszó műanyag dobozba ropit, háztartási kekszet és gumicukrot csomagolt. Külön-külön, természetesen. A termoszra, amibe édesanyja friss, meleg hibiszkuszteát készített még egyszer jól rászorította a kupakot. Így ni. Elfojtott egy ásítást és legyűrte a kísértést, hogy kedvenc, zöld csíkos kispárnáját is a hóna alá kapja. Végül a csemegék és egy teljesen tiszta jegyzetfüzet társaságában kilépett a kert párás, nyárillatú sötétjébe.

Csongor már várta a kertkapuban, hátán hatalmas csomag, mellette nagyokat ásító apukája.

– Készen állsz?– kérdezte komoly arccal.

Lilla vigyázzba vágta magát.

– Készen!

– Akkor gyerünk! Fedezzünk fel egy kisbolygót!

A távcsövet az utca végén húzódó, selymes füvű mezőn állították fel kabóca- és tücsökzene, denevércsevegés kíséretében.

Köröttük koromszínű feketeség, igazi, csillagnézős nyáréjszaka. Csongor papája elhevert mellettük az erre a célra hozott kockás pléden, és megígérte, hogy nem fog elaludni. Ebben mindenki erősen kételkedett.

– Pontosan mit is kell figyelnünk? – kérdezte Lilla, és belehunyorgott a távcsőbe.

– A többi csillag előtt mozduló fényes pontokat. De vigyázz: ne legyen se üstökös, se műhold, se repülőgép; csak a kisbolygókat jegyezzük le!

– Pontosan mik is azok a kisbolygók? – tette fel az újabb kérdést Lilla. Tartott tőle, hogy nem lesz belőle amatőr csillagász, lévén, hogy fogalma sincs, mi a különbség a kisbolygó és az üstökös között.

– A kisbolygó, vagyis aszteroida olyan, törpebolygónál kisebb, szabálytalan alakú, szilárd anyagú égitest, amely egy csillag körül kering. Néhányuknak saját holdja is van – érkezett a hadart felelet.

– És az üstökös nem kisbolygó?

– Nem – magyarázta izgalomtól elfúló hangon Csongor, – az üstökösnek van csóvája, a kisbolygónak nincs! Ráadásul a naprendszer más-más szegletéből származnak.

Lilla megvakarta a fejét, majd a jegyzetfüzetbe az erre a célra hozott zseblámpa fényénél lerajzolt egy üstököst és egy kisbolygót, hogy biztos ami biztos, ha erre járnak, felismerje őket.

Kicsi testek az űrben

– Lehet, még egy kérdésem, Csongor?

A fiú, habár le sem vette szemét az égboltról és szinte eggyé vált a távcsővel, készségesen válaszolt.

– Hát hogyne!

– Miért olyan fontos, hogy felfedezzünk egy kisbolygót?

– Nagyon jó kérdés! – szólt elismerően, és a témában jártas emberek magabiztosságával Csongor. – Elmagyarázom: a Magyar Tudományos Akadémia csillagászai egy olyan kutatásban vesznek részt, mely során a már ismert kisbolygók további tulajdonságait vizsgálják. Így talán meg lehet jósolni jövőjüket is, például azt, hogy a Föld légkörébe érve elégnek-e vagy becsapódnak. Ami – és itt jelentőségteljes pillantást vetett a kislányra – nagyon nem mindegy.

– De ha már ismert kisbolygókat kutatnak, akkor miért kell újakat felfedeznünk?

Csongor mellkasát mély, tragikus sóhaj hagyta el.

– Mivel csillagászati ismereteim még meglehetősen szerények, kétlem, hogy be tudnék kapcsolódni egy ilyen komoly kutatásba. Ugyanakkor feladatomnak érzem, hogy ezt a rendkívül fontos témát valahogyan támogassam. Tehát: újabb kisbolygókat fogok azonosítani, hogy azok az adatbázisba kerülve még több információval szolgálhassanak. Persze ehhez ez az „Apró tudós - távcső kezdőknek” valójában édeskevés, de ha minden jól megy, karácsonyra kérek egy professzionális űrtávcsövet. Addig is, próbálkozni lehet.

Lilla megveregette Csongor vállát.

– Sőt, ez a lényeg! Hogy meg akarunk tudni valamit. Valami többet. Én tudom, hogy belőled nagy tudós lesz!

A fiú meghatottan nézett rá a zseblámpa gyenge fényében. Mellettük Csongor apukája békés hortyogásba kezdett.

˄