Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

Lyme Diagnostics

Budapest

Magyarok a Lyme-kór ellen

A történet mesében

Az albizottsági ajánlás nemcsak a DualDur-projektet vezénylő Lyme Diagnostics Kft.-nek jelent forradalmi sikert, hanem azt is előrevetíti, hogy Európa átveheti a vezetést az Egyesült Államokban egyébként nagyon szigorú, túlszabályozott keretek között folytatott kutatásokkal szemben. Az unióban várhatóan sokkal több lehetőség lesz a Lyme-kór kísérleti diagnosztizálására, a gyógyhatás eredményességének ellenőrzésére és ennek köszönhetően a megfelelő gyógyítására is.
A cég a maga műfajában rekordösszegű, 3,5 millió eurós támogatást nyert el a Horizon 2020 SME Instrument (kkv-eszköz) forrásból. A DualDur-projekt 2018 áprilisában kezdődött, és két évig tart. Második fázisról beszélünk, itt a projektgazdák a már kiforrott módszer szakmai validációját és piacra való bevezetését tűzték ki célul.

Dr. Bózsik Béla Pál, a Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Szerológiai Laboratóriumának nyugalmazott főorvosa, a Lyme Borreliosis Alapítvány alapítója, kuratóriumának orvostitkára, a DualDur-projekt vezetője, a Lyme-kór kutatásának doyenje. Az ő nevéhez fűződik az a sok évtizedes munka, amelynek köszönhetően a Lyme Diagnostics Kft. alapjaiban változtathatja meg a Lyme borreliosis diagnózisáról alkotott képet.

Lyme Diagnostics
Dr. Bózsik Béla Pál, a Lyme-kór kutatásának egyik legnagyobb hazai alakja

 

– Rengetegen szenvednek a kullancsok által terjesztett betegségektől, és egyáltalán nincs megoldva a fertőzések diagnosztikája – hangsúlyozza dr. Bózsik Béla Pál –, az esetek nagy részében a szerológiai vizsgálat alkalmatlan diagnózisra. Pontosabban: nem mutatja ki a betegséget. A kezdetektől úgy véltem, hogy a patológia alapjaiban megmutatja a betegségek valós képét, és szerencsém volt, mert a kliniko-patológia egyik legjobb tanára, dr. Radnai Béla főorvos mellett dolgozhattam a Szent István kórházban. Így hamar megerősödött bennem a kliniko-patológiai szemlélet. Később erre alapoztam az elmúlt 35 évben a Lyme borreliosis terén végzett kutatómunkámat – mondja a projektvezető. Hangsúlyozza: – A DualDur arra jó, hogy magát a kórokozót segít kimutatni. A szerológiai vizsgálatok azért nem elég érzékenyek, mert az esetek több mint felében az ellenanyagválasz nem megfelelő, vagy mert a szervezet kimerült, vagy a kórokozó károsító hatása miatt. Ráadásul a baktérium és a szervezet között keresztreakció is kialakulhat, ami jól eséllyel indít el autoimmun folyamatokat. Még az első tünet, a közismert, vándorló bőrpír is sokszor olyan halvány, vagy olyan helyen van, hogy a páciens észre sem veszi. A kimutatást az is nehezíti, hogy kórokozó rendkívül sérülékeny, ha kikerül a szervezetből, hamar elpusztul – mondja a szakember.

Dr. Bózsik Béla Pál szerint a fertőzöttek éveken, akár évtizedeken keresztül együtt élhetnek a Lyme borreliosis betegséggel anélkül, hogy tudnának róla. Ez azért is lehetséges, mert a kórfolyamat rendkívül hullámzó. Ebben a libikókajellegű állapotban a szervezet például az időjárás változásaira, a lelki folyamatokra is érzékenyebben reagál. Magyarországon az évi mintegy húszezerre becsült fertőzés „elbújik” a lakosság körében, és sokszor csak későn alakul ki a betegség tünete, illetve gyakran elmarad annak vizsgálata, hogy ez a kór állhat-e a klinikai tünetek hátterében.

Lyme DiagnosticsA magyar erdők kiemelten kullancsfertőzöttek

A fejlesztés 35 éve alatt először a 2000-es években merült fel a piacon való megjelenés igénye. Ám akkoriban annyira feltörekvőben voltak a modern orvosi technológiát alkalmazó vizsgálatok, hogy nehézkesnek bizonyult az értékesítés. A 2010-es évektől azonban új lendületet vett az érdeklődés Bózsikék módszere iránt: a jelentős újítások, forradalmi eljárások ellenére bőven jelentkeznek panaszos emberek. A visszajelzések alapján kiderült, hogy akik a tudományos módszerként útjára indított DualDur mellett tették le a voksukat, elégedettek, és egyedüli módszerként ezt az eljárást szeretnék a jövőben alkalmazni.
A forgalomba hozatalnak a szakmai validáció hiánya volt csak az akadálya. Az SME Instrument-nyertes projektjük most arról szól, hogy a piacon való megjelenéshez szükséges klinikai validációt megszerezzék. Ez most a több országban megtervezett, prospektív klinikai vizsgálatok útján történik. A támogatás ezen komoly felkészültséget igénylő munka költségeit fedezi, mivel egy minden eddiginél érzékenyebb módszert a megfelelő gold standard vizsgálat megléte nélkül kell igazolni.

„Hiszem, ha látom” – ez lehetne a DualDur szlogenje: direktben kimutatják, „látják” a kórokozót, amely a beteg vérében van. Egyszerűsítve: leveszik a pácienstől a vért, és a benne található baktériumokat koncentrálják, azokat vizsgálják. A Lyme Diagnostics Kft.-nek már most megvannak a partnerei, amelyek tárt karokkal várják a validációt (mindhárom pillérből: az egészségbiztosítás, az orvosok és laborok részéről). Amennyiben az unió komolyan gondolja a Lyme borreliosis-problematika hangsúlyozottabb kezelését, a magyar cég jogosan érezheti nyeregben magát. Az üzleti lehetőségek mellett viszont a csapat számára talán még fontosabb, hogy számtalan beteg szenvedését tudják enyhíteni: ez a motiváció tartotta össze őket az elmúlt évtizedekben.