Vissza

NYERŐ­MAGYAROK.eu — Az ember a siker mögött

MOME

Budapest

A magyar animáció Európa térképén

A történet mesében

Falvai Györgyi tíz éve dolgozik a MOME-n, eleinte az animáció tanszék projektmenedzsere volt, majd az ott létrehozott nemzetközi együttműködéseknek köszönhetően az egész intézmény nemzetközi koordinációjának egyik felelőse lett, most a Globál Nemzetközi Irodát vezeti az egyetemen.

MOMEFalvai Györgyi

Animáció Határok Nélkül

Az egyetem legrégibb Creative Europe-projektje az Animáció Határok Nélkül, azaz Animation Sans Frontières (ASF), amely Falvai György szerint a Creative Europe és a korábbi MEDIA program egyik zászlóshajója is. Az ASF a frissen diplomázott animációs alkotók és producerek pályakezdését segíti elő évi tizenhat-tizennyolc fő részvételével. A projekt lényegében a határokon átívelő kapcsolatépítésre, a nemzetközi csapatmunkára, a prezentációs technikák elsajátítására és az európai animációs piacon való pozicionálásra helyezi a fókuszt. A gyakorlati ismereteket terjesztő workshopsorozat végén – amolyan főpróbaként – a részt vevő diákoknak szakmai zsűri előtt kell pitchelniük (gyors üzleti prezentációt kell tartaniuk).
Az ASF a MOME elsőként támogatott közvetlen európai uniós projektje, amely már tíz éve fut. A dán konzorciumvezető (a viborgi egyetem keretein belül működő 27 éves The Animation Workshop) és a MOME mellett egy ludwigsburgi és egy párizsi tagja van. – A MOME a kelet-közép-európai „kreatív kézműves” hagyományok képviseletével hagyományosan nagyon jól szerepel ebben az ASF-projektben, ráadásul éppen ennek a projektnek köszönhetően került fel az egyetem az európai animációs oktatás térképére. Az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy ha a viborgihoz hasonló, nagynevű intézmények a MOME-val partnerként működnek együtt projektekben, az kapcsolatépítésben rengeteget jelent. A sikernek persze az oktatói munka és a hallgatók tehetsége a záloga, tehát nekünk folyamatosan bizonyítanunk kellett, amiben az elmúlt évek fesztiváldíjai sokat segítettek – mondja Falvai Györgyi.

Visegrádi Animációs Fórum

Éppen az interjúnk készítésekor érkezett a hír, hogy az idén is van magyar díjazott terv a Visegrádi Animációs Fórumon (VAF): Vácz Péter karácsonyi tv-speciálja, a Noé fája a zsűri különdíját kapta Kelet-Közép-Európa legnagyobb animációs pitchfórumán, amelyet hatodszorra rendeztek meg 2018- május 1. és 3. között Trebonban.

Mint azt Falvai Györgyi elmondja, hétéves munka gyümölcseként született meg brüsszeli projekt formájában is a VAF.  Eleinte cseh, lengyel, magyar és szlovák tagok alkották a fórumot, amelyhez társult tagként később balkáni országok is csatlakoztak. Ez nem egy iskolák alkotta oktatási projekt, sokkal inkább az animációs ipart képviselő produceri szervezetek színtere. A VAF-ban tehát a MOME sem oktatási intézményként, hanem produkciós cégként van jelen, hiszen az egyetem maga gyártja az animációs és más vizsgafilmjeit.

– Felismertük annak a korlátait, hogy egy állami oktatási intézmény vagyunk, és a mindennapos oktatási tevékenységeink mellett a produkciós munkát nehéz vinni, ezért most más stúdiókkal együtt azon dolgozunk, hogy születhessen egy magyar animációs produceri szervezet a hallgatóink, oktatóink közreműködésével – magyarázza a Globál Nemzetközi Iroda ügyvezetője.

MOME
Vácz Péter animációs rendező és Osváth Gábor producer a 2018-as VAF díjátadóján

Hét éve zajlik tehát a közös visegrádi animációs munka, amely három éve kap Creative Europe támogatást. Az új pályázati ciklusban a szlovénok veszik át a csehektől a stafétát, és közeljövőben az összes résztvevőre sor kerül majd. Ha meg szeretnénk ragadni a lényeget röviden, akkor VAF nem más, mint egy regionális érdekérvényesítő szervezet és regionális fókuszú pitchfórum. Olyan szakmai esemény, amelyen sorozatok, rövidfilmek, tévés special-ök, és most már egész estés animációk fejlesztését pitchelik a résztvevők. Falvai Györgyi kiemeli, az elmúlt három évben minden alkalommal magyar „versenyzőt” is díjaztak, ami a MOME-nak külön büszkeség.

EURANIM

– Az animációs hallgatóink fényfestéssel (épületekre, szobrokra, tárgyakra vetített animációs technikákkal) ismerkedhettek ebben a projektben – mondja Falvai Györgyi az a 2015 és 2017 között lezajlott EURANIM-ról, amelyben egy francia intézmény, a lille-i Rencontres Audiovisuelles volt a konzorciumvezető. A francia és a magyar szereplő mellett egy dán, egy belga, egy angliai és egy finn tag vett részt a Creative Europe támogatásával megvalósuló nemzetközi oktatási projektben. Amelyben a partnerintézmények egy hároméves oktatási programot dolgoztak ki az animáció újabb, innovatív területen való alkalmazására. Az EURANIM során videomapping témakörben képzést is indítottak, az eredményeket pedig a szélesebb szakmai közönségnek is bemutatták egy kulturális eseményen.

CINEVERSITY

A Cineversity vadiúj Creative Europe-projekt a MOME életében; célja, hogy oktatási segédanyagot gyártsanak Közép- és Észak-Európa filmművészetének értelmezésére. Ez önmagában talán nem hangzik túl izgalmasan, de a segédanyag nem könyv formájában jelenik meg majd, hanem az elemzett filmek alatt, különféle feliratsávokon: a Cineversity munkatársai a kortárs filmművészet nagyjait filmtörténeti, -elméleti és technikai információkkal egészítik ki majd. A projektben a már említett viborgi The Animation Workshop mellett a MOME, a vilniusi VGTU egyetem és az erdélyi Sapientia vesz részt.

ESSEMBLE

A négy Creative Europe-támogatású együttműködés mellett nemrég ért véget a MOME ESSEMBLE elnevezésű projektje is, amelyet Erasmus+-programból finanszíroztak. Az ESSEMBLE résztvevői megadott témákra készíthettek rövidfilmeket, miközben gyarapíthatták az ismereteiket a gyártási és forgalmazási lehetőségekről (beleértve a forgatókönyv-fejlesztést, az élőszereplős filmforgatást és a legkorszerűbb technikákat, mint például a 360º, a VR, az AR és az MR). Az ESSEMBLE keretében négyszer egyhetes workshopokon vehettek részt a négy országból érkező, animációszakos hallgatók – az együttműködésben a lisszaboni projektvezetőn kívül egy kölni, egy brüsszeli és a budapesti intézmény vett részt. Az ESSEMBLE patinás konzorciumnak számít az egyetem életében: már a szóban forgó projekt előtt is együttműködtek a tagok, és erre a közös munkára tette fel a koronát a 2015-ben indult, 2017 telén zárult projekt.