Talp alatt a víz

Lilla nem igazán értette, miért jó nyár közepén egy medence meleg vízben ücsörögni, ami ráadásul eszeveszettül büdös is volt, de kedvenc Erzsi mamája kedvéért bármire hajlandó lett volna. Így hát felvette legcsinosabb, katicamintás fürdőruháját és elkísérte nagymamáját a Tekergő-völgyi Termálfürdőbe.

A termálfürdőt mindig köd és pára lengte be, a legizgalmasabb persze ősszel volt, amikor a hatalmas medencék csak úgy okádták a párát, és az ember olyan ködben ülhetett, hogy az orráig sem látott. Vagy télen, amikor a legnagyobb fagyban is fürdődresszben pancsoltak a nénik és a bácsik, nyakig a meleg, kéngőzös vízben.

Erzsi mama nagy sóhajjal ereszkedett a zöldes hullámokba, ahol végre kinyújtóztathatta fájós ízületeit. Lilla sziszegve ereszkedett bele a meleg vízbe, s rögvest érezte, ahogy izmai elernyednek, feje pedig kótyagossá válik.

– Nana, tudod, hogy gyerekek nem maradhatnak sokat a termálvízben. Épp csak megmártózol…

– És már ugrom is ki! Tudom, tudom – motyogta Lilla, és elképzelte, hogy a délután hátralevő részében csak lábát fogja a medencébe lógatni. Ez az egyetlen hátránya a termálvizeknek. – Mama, mitől ilyen orrfacsaró szagú ez a víz?
Erzsi mama, aki valaha geológusként dolgozott (habár lekvárjai és finom süteményei alapján akár cukrász is lehetett volna), végre megint egyik kedvenc témájáról beszélhetett.

Talp alatt a víz

– A gyógyvízben, mint amilyen a Tekergő-völgyi termálvíz is, oldott ásványi anyagok és különböző vegyületek találhatók, melyek sokszor gyógyító erejűek. Az itteni termálvíz kénes, innen a jellegzetes záptojásszag. Ezek a hasznos anyagok a föld mélyében oldódnak bele a vízbe, vagy annak a folyamatnak a során, míg a víz a felszínre jut.
Lillában már született is a következő kérdés.

– És hogy kerül a mélybe a víz?

– Szivárog. Az esővíz különböző talajrétegeken keresztül talál utat magának a vízzárórétegekig. Hatalmas földalatti medencékben, víztározókban gyűlik az esővíz és a források vize, ezeket pedig olyan kemény kőzetrétegek ölelik körbe, amelyek nem engedik, hogy elszivárogjanak. Attól függően, hogy merre és milyen mélyen vannak ezek a vizek, lehet talajvíz, rétegvíz, termálvíz vagy karsztvíz. Ez utóbbit leginkább a mészkőhegységek területén kell keresnünk. De tudod, mi a legizgalmasabb?

– Micsoda?

– A felszín alatti vizekkel nem csak a termálfürdőben vagy egy-egy kirándulás során találkozhatsz! A konyhában, a fürdőszobában, a kertben, amikor locsolsz, a földeken, az uszodában, a városi szökőkútnál jórészt ezeket a vizeket használjuk, ugyanis Magyarország édesvízkészletének jelentős része föld alatti vizekből származik. Épp ezért fontos annyira, hogy megvédjük őket. A talajszennyezés sajnos a vízkészleteinket is veszélyezteti, ami nem csak a finom termálfürdőtől, de az egészséges ivóvíztől is megfoszthat bennünket. A vízpazarlás pedig ugyancsak olyan veszély, amellyel sokan nincsenek tisztában. Gondolj bele, nagy szárazság idején kutak és források is elapadhatnak, túlzott esőzések alkalmával pedig olyannyira megemelkedik a talajvíz, hogy teljes szántóföldeket tehetnek tönkre. Nem szabad azt hinnünk, hogy korlátlan erőforrások felett gazdálkodhatunk. Szerencsénkre egy magyar kutatócsoport is részt vesz abban a kezdeményezésben, mely a felszín alatti vizek feltérképezésére irányul. Ha tisztában leszünk ezeknek az értékes vízkészleteknek az elhelyezkedésével és mennyiségével, nagyobb eséllyel tudjuk majd megóvni is őket.

Lilla bólintott.

– Minden összefügg– mondta mindentudó hangsúllyal. – A talajvédelem és a vízvédelem, az esővíz és az ivóvíz, az öntözés és a fürdőzés. Azt az iskolában is tanultuk, hogy Magyarország vizekben gazdag ország, és hogy szerencsésnek kell éreznünk magunkat, mert majdnem mindenhol iható a csapvíz, és sok klassz gyógyforrásunk is van, de sose tudtam, hogy ezekre ennyi veszély leselkedik. Örülök, hogy van mit innom, van miben fürödnöm és a termálfürdőbe is elkísérhetlek. Úgy nem is olyan unalmas a medence peremén üldögélni, ha közben ilyen izgalmas dolgokról beszélsz. Szóval mondd, én hogyan tudnám megvédeni a felszín alatti vizeket?

Erzsi mama elmosolyodott.

– Minden ott kezdődik, hogy fogmosás közben is elzárod a csapot….

˄