Veszprém önkormányzata

Veszprém

Tárd fel európai kulturális örökségedet!

Elnyert összeg: 148 680 euró

Mit jelent ma a fiatalok számára a helyi kulturális örökség és hogyan látják a jövőjét? Hogyan tárhatják fel és hogyan élhetik meg úgy, hogy általa városukat élővé, élhetővé tegyék? Veszprém önkormányzata négy másik európai város szervezetével közösen nemcsak megválaszolja e kérdéseket, de mindezek megvalósításában támogatja is a fiatalokat a Europe for Citizens program pályázatán nyertes ENriCH projekt keretében.

Az Európa a polgárokért (Europe for Citizens) program, Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel programág Városhálózatok pályázatán nyertes projektet a konzorciumvezető Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Foster Europe Alapítvánnyal (Eisenstadt, Ausztria), Tartu Város Önkormányzatával (Észtország) az Agence d’Urbanisme & Développement-tel (Várostervezési és Fejlesztési Ügynökség, Saint Omer, Franciaország) és a Ljudska Univerza Lendavával (Lendvai Népi Egyetem, Szlovénia) közösen valósítja meg. A 2018-ban, a Kulturális Örökség Európai Évében indult, két éves program során az öt szervezet támogatja a fiatalokat a helyi kulturális örökség feltárásában és megőrzésében, valamint annak bemutatásában, hogy városuk hogyan járult hozzá az európai kultúra gazdagodásához és mit kapott Európától.

A nyitórendezvényt követően minden partnervárosban nemzetközi találkozót rendeztek, amelyeket egy-egy, a kulturális örökséghez kötődő, annak más-más szeletét bemutató esemény köré szerveztek, mint a zenei fesztivál, könyv- és bornapok, Hanza-napok, épített örökség, stb., – a veszprémi találkozón például a külföldi vendégek ízelítőt kaptak a Gizella Napok programjából is. A különböző témájú nemzetközi események lehetőséget nyújtottak a fiatalok számára, hogy közösen fedezzék fel és értelmezzék az európai kulturális örökség kifejezést. A kötetlen beszélgetések és közös gondolkozás során olyan új ötletek is felmerültek, amelyekkel a projektpartnerek tovább építhetik a városok közötti kapcsolatot és még pezsgőbbé tehetik a kulturális életet.

A találkozók fontos részét jelentették azok a városi séták, amelyeken a fiatalok megmutatták egymásnak a helyi kulturális örökséget – a kevésbé ismert elemekkel együtt. Ezekre alaposan felkészültek, a város különböző részeit bejárva, az ott élő, dolgozó idősebb generációktól is történeteket gyűjtöttek a település kulturális örökségéről. Így az épített és szellemi örökség különböző elemei mellett a helyi polgárok életútját és hagyományait is felfedezték, hiszen mindez együtt jelenti azt a sokszínű és gazdag hagyatékot, ami a jelenben is fontos erőforrásként szolgál.

Mindez végül egy térképen is megjelent, amely a városok speciális útvonalait mutatja be azok számára, akik kíváncsiak a település helyi "ízére".

A projekt zárórendezvényére is Veszprémben került sor – ekkor mutatták be a zárókiadványt, amelyben összegezték a kérdőívezés eredményeit, bemutatták a partnertalálkozók vitáinak eredményeit, a sétákat tartalmazó várostérképeket, valamint a résztvevők által megfogalmazott politikai ajánlásokat, melyet angolul, illetve minden partner nyelvén a szélesebb közönség számára is elérhetővé tesznek a projekt weboldalán és egyéb csatornákon keresztül.

A rendezvényen meghívott szakértők segítségével workshopot tartottak az önkéntesség témakörében, valamint arról, hogyan lehet eredményesen bevonni a fiatalokat a helyi döntéshozatalba. A találkozó másnapján játékos városismereti versenyen barangolhatták be a fiatalokból és helyiekből álló csapatok Veszprémet, az "újrapapírra" nyomtatott várostérkép segítségével.

<
>

˄